Tombor Zoltán az egyik legkiemelkedőbb magyar fotográfusa korunknak, autodidakta fotográfus, az alkalmazott és a képzőművészeti fotográfia területén is otthonosan mozog. Dinamikus és változatos életművében a divat és a portréfotó mellett az autonóm alkotás is helyet kap. Neves magazinokkal (Vogue, a Harper’s Bazaar, a Time vagy a Kinfolk), brandekkel, alkotókkal és hírességekkel kollaborál. Saját limitált példányszámú kiadványát, a Supernation-t 2015 óta jelenteti meg minden ősszel.
Másfél évtized után New Yorkból hazatérve, 2019. december 18-án a Société Budapestben nyitotta meg ’Hazafelé’ címet viselő ideiglenes kiállítását, mely hatalmas érdeklődést váltott ki, így a kiállításmegnyitón a Bazilikáig kígyózott a sor.
A “Hazafelé” címet viselő, és először a Société Budapestben bemutatott legújabb divat-dokumentarista sorozata egy mindannyiunk számára ismerős kelet-európai környezetben játszódó történetet mesél el.
A kiállítás egy érzelmi panoráma, amely egy olyan régi és új, személyes múlt és egyszerre kollektív történelem köré van felfűzve, amelyben nem csak a gyerekkor általános és felhőtlen szépsége jelenik meg, de a vidék melankólikus hangulata is átszüremlik Tombor ikonikus esztétikájú képein.
Tombor Zoltán – Hazafelé (kerekasztal beszélgetés és tárlatvezetés)
Az egyik legkiemelkedőbb magyar fotográfus, Tombor Zoltán, másfél évtized után New Yorkból hazatérve a Société Budapestben nyitotta meg ’Hazafelé’ címet viselő ideiglenes kiállítását. A hatalmas érdeklődést kiváltó kiállítás koncepciója ihlette a 2020. január 8-án megrendezésre került kerekasztal beszélgetést, ahol a Société Budapest szervezésében Nyáry Luca író, slammerrel (Nyáry Krisztián lánya) és Dragomán György író, műfordítóval kiegészülve, Ott Anna moderálásával a kiállítás anyagáról és vizualitásáról osztották meg gondolataikat.
A kerekasztal beszélgetés egyik témája, hogy valójában kinek mit is jelent az otthon és hogyan lehet meghatározni. Nyáry Luca számára az otthon az, ha körülötte lehet az a 4-5 ember, aki igazán fontos számára, Tombor Zoltán számára az anyanyelv, míg Dragomán György azt a képet őrzi, amit Marosvásárhelyen a környezetéről „lefényképezett”, mely valójában már ugyanebben a formában nem létezik.
Az otthontól távol levés magával hozza a honvágy megjelenését. Tombor Zoltán számára a honvágy kissé gyászszerű, mert benne van a búcsú és annak az érzése, hogy „már eljöttem, ezt nem lehet visszacsinálni”. Nyáry Luca, saját szavaival élve „a végtelenségig idealizálja Magyarországot” és a honvágy nála mindig nagyon erős büszkeséggel társul. Számára ez nem szomorú érzés, hanem egy felerősödött pozitívum. Dragomán Györgynek mindig az édesapja hiányzott, őt kereste. Szerinte a honvágy, gyász érzése valójában azt jelenti, hogy önmagunkat keressük. Számára a honvágy egyenlő a folyton emlékezni akarással.
Abban mindhárman hisznek, hogy a művészet egy jó apropó az önkifejezésre és mindenképpen haza tud találni valaki, aki akár évekig járta a világot, hiszen ott van bennünk a nosztalgia, ami miatt szinte mindig csak a jóra emlékezünk.
A kerekasztal beszélgetést Sárvári Zita, a Société Budapest kurátora és Tombor Zoltán közös tárlatvezetése zárta, ahol az is elhangzott, hogy a művész jelenleg saját ihletésű fotósorozaton dolgozik immár itthoni bázissal.
A kerekasztal beszélgetésről videófelvétel készült:
