Mi a Sociétében hiszünk az olvasás értékében, éppen ezért minden hónapban együtt olvastunk egy könyvet a közönségünkkel, hogy utána a hónap egy adott kedd estéjén közösen beszéljük meg, kinek mit adott az olvasmány. A Société Könyvklubok januártól folytatódnak, hogy minden alkalommal egy irodalmi utazásra invitáljuk vendégeinket.
Az ELLE magazinnal közös programsorozat az ELLE & Société Talks a magazin új lapszámának kiadására időzített esemény, mely fontos és érdekes témákat boncolgató beszélgetős est, ahol a témához kapcsolódóan ismert emberek mondják el véleményüket, személyes tapasztalataikat. Az est interaktív, a közönség éppúgy kérdezhet a vendégektől, mint Ott Anna, az esemény moderátora.
A kortárs művészeti alkotások kedvelői időszakos kiállítások keretében ismerkedhetnek meg fiatal tehetségek festményeivel, fotóival, kerámiáival vagy szobraival. A gyönyörűen felújított műemlék épület esetében azt is mondhatnánk, hogy műalkotásokkal találkozhatunk a műalkotásban.
A gasztronómia szerelmesei sem maradnak élmények nélkül. A Société Bistro & Bar konyhája közép-európai ízvilágot képvisel, amelyet néhol távol-keleti hatások fűszereznek, a végeredmény pedig egy kifinomult, igényes, de könnyen befogadható ízharmónia, amely lokális és szezonális alapanyagokra épül. A Société Bistro & Bar séfje, Krasznai Norbert minden alkotása szemet gyönyörködtető és felejthetetlen ízélményt garantál. Kétféle étlappal várjuk vendégeiket: a negyedévente megújuló á la carte étlappal, valamint a hetente változó ebédajánlattal. De ha valaki szeretné az étterem legjobb fogásait végigkóstolni, akkor érdemes kipróbálnia degusztációs menünket, vagyis az étterem csapata által, az étterem legjobb 5 fogását összegyűjtő válogatást. A degusztációs menü önmagában is kérhető, de a teljességre törekedve megszületett hozzá egy borsor és koktélsor is, hogy a felfedező kedvű vendégeket egy minden részletre kiterjedő ízutazásra hívhassuk.
A Société Bistro & Bar -ban több mint 120 tételt tartalmazó borlapról választhatja ki ebédje vagy vacsorája kísérőjét. Bátran kérje Kiss Zsuzsanna sommelier ajánlását, aki segít megtalálni az adott pillanathoz és ételhez legjobban illő bort.
Ezeket a gasztronómiai élményeket tematikus gasztroesteken is élvezhetik a vendégek. Borvacsorák, koktélvacsorák, ültetett tárlatvezetéssel egybekötött vacsorák, piknikek és számos egyéb érdekes program kínál kellemes kikapcsolódást és különleges ízélményeket.
Aki céges rendezvényéhez keres megfelelő, könnyen megközelíthető helyszínt, annak sem kell tovább mennie. A Société Budapest szép és igényes környezetben, változatos rendezvényhelyszíneket kínál a konferenciatermektől a művészien kialakított belső átriumon és intimitást kínáló Lounge-okon át a rejtett bárig, hogy szinte bármely elképzelés megvalósítható legyen.