► A Société Budapest pályázatot hirdetett fiatal kurátorok számára az épületében található vitrinben berendezendő aktuális témákkal foglalkozó időszakos kiállítás koncepciójának kidolgozására.
Célja az volt, hogy feltörekvő fiatal tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, illetve, hogy szakmai karrierjüket előremozdítsa.
A pályázatot a következő kurátorok nyerték:
1. KRNACS SÁRA JAKAB BORBÁLA RÓZA szólókiállításával
2. KÓKAI ZSÓFIA KALOCSAI DOROTTYA szólókiállításával
3. VISKI NOÉMI ORBÁN EMESE és MARÓTI VIKTÓRIA duókiállításával
► A második Great Vitrin Take Over Projekt Kalocsai Dorottya VISUAL MESSAGES című kerámiainstallációját mutatja be.
MEGNYITÓ: Január 30. 19:00
A smartphone-formájú porcelán objektekből álló projekt elsődleges célja az absztrakt formák felruházása egzakt jelentéstartalommal. A Visual Messages sorozatban minden tárgy – minden absztrakt forma – mögött egy üzenet elküldésének folyamata, a mobiltelefon kijelzőjének érintésével létrejövő kapcsolatteremtés fizikai vizualizációja jelenik meg a telefon „feloldásától” az üzenet elküldéséig. Az installáció az érintés alapú, digitalizált, gyors technika és a porcelán archaikus, mozdulatlan, történeti jellegének kontrasztjára fókuszál; valamint foglalkozik a mai, hétköznapi kommunikáció formájának identitás-érintés-ujjlenyomat-egyediségbéli kérdésével.
► Kalocsai Dorottya, képzőművész
A bécsi Iparművészeti Egyetem festő-animáció szakán szerezte meg művészeti diplomáját. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tárgyalkotás mesterképzés Kerámia szakirányán tanul.
A DOCH kollektíva tagjaként (Jana Kolbert | AT), valamint egyéni művészként is tevékenysége alapvetően saját generációja társadalmi problémáira, kérdéseire és lehetőségeire fókuszál. Munkája során az olajfesték, a kerámia, a papír installáció és a rajz technikáját alkalmazza. Főként az interaktivitás, a több résztvevőből álló, behívó jellegű művészet és az autonóm műalkotás általi párbeszéd foglalkoztatja.
► Kókai Zsófia, kurátor
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kortárs művészetelmélet és kurátori ismeretek mesterszakon szerezte meg a diplomáját. A 2016. decemberében indult Műtő csoporthoz 2017. elején csatlakozott, azóta kurátorként és projektmenedzserként számos hazai és külföldi kiállítás, esemény, pályázat megszervezésében és lebonyolításában vett részt.
Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kurátor. Fontosnak tartja, hogy lehetőséget teremtsünk különböző helyzetekben és terekben, a bemutatkozásra és kísérletezésre a fiatal és pályakezdő generációnak.
MEGNYITÓ: Január 30. 19:00
A kiállítás január 30-tól február 29-ig megtelinthető nyitvatartási időben (Kedd-Szombat 12:00-20:00) a Société Budapest földszintjén.
Orbán Emese Anamamrete sorozata a VPI Kft. támogatásával jött létre.
Csatlakozz Facebook eseményünkhöz